Tanmesék

Betûvetés felsõfokon

» 2006.04.01. 14:14

Ez megint ide kívánkozik:

[b] Tatiosz: Tartalékok [/b]

Mindenbõl kettõt tartsunk kéznél, ami az élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.
Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett. Megkettõzött szeretet, türelem, jóindulat - az élet mindennapos kellékei.
A jóból, a kellemesbõl tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk. A természet bölcsen gondoskodott az egyrõl: társat rendelt mellé, hogy törékenységétõl megóvja. A férfihez a nõt a nõhöz a férfit. Az emberhez embert. A szeretethez szeretetet.
Mindenbõl kettõnk legyen. Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében. Tudjuk, hogy hol keressük õket, és boldogságunk is megduplázódik.


"mert kint nem tetszik semmi sem, s mert győzni nem lehet a tömegen..."
Shamandalie
Újonc
 
Hozzászólások: 143
Csatlakozott: 2006.01.01. 00:11
Tartózkodási hely: Szombathely, Budapest

» 2006.03.19. 20:26

[quote]Shamandalie írta:
OFF
Balázsnak, szeretettel. Holnapra minden jót... ::hug::
ON

[b] Tatiosz: A szív törvénye [/b]
[/quote]

Ez nagyon szép! Köszönöm! ::hug:: Most nagyon jól esnek ezek a gondolatok! ::happy::
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” /Gabriel García Márquez/
kisbergics
Gyakorlott
 
Hozzászólások: 1296
Csatlakozott: 2005.08.22. 20:50
Tartózkodási hely: Pécs

» 2006.03.19. 15:56

Nem mese, de ide kívánkozik.

OFF
Balázsnak, szeretettel. Holnapra minden jót... ::hug::
ON

[b] Tatiosz: A szív törvénye [/b]

Ne hajolj meg a sors elõtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezetõ eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél elõtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elõ, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erõs szívnél, mely a kellõ pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.

"mert kint nem tetszik semmi sem, s mert győzni nem lehet a tömegen..."
Shamandalie
Újonc
 
Hozzászólások: 143
Csatlakozott: 2006.01.01. 00:11
Tartózkodási hely: Szombathely, Budapest

» 2006.03.10. 18:30

Tetszik ez a topic, de sajnos én sem tudok ilyeneket. Viszont ha találok, beteszem.
On Halloween, the parents sent their kids out looking like me.
Arra_Sails
Haladó
 
Hozzászólások: 806
Csatlakozott: 2004.08.30. 01:27
Tartózkodási hely: Budapest

» 2006.03.06. 17:53

Ez sem tanmese, de szerintem ebbe a topicba illik be leginkább... Ez a kedvenc részem az Alkimista címû könyvbõl.

A fiú a látóhatárt nézte maga elõtt. A távolban hegyek magasodtak, voltak itt homokdûnék, sziklaszirtek meg kúszónövények, amelyek az életért harcoltak ott, ahol lehetetlen megélni. Ott volt a sivatag, amelyen keresztül a fiú annyi hónapon keresztül vándorolt, és mégis csupán a töredékét ismerte meg. De ebben a töredékben találkozott angolokkal, karavánokkal, törzsi háborúkkal, oázissal, ahol ötvenezer pálma nõ és háromszáz kút van.
- Mit akarsz itt már megint? – kérdezte a sivatag. – Nem bámultuk egymást eleget tegnap?
- Te rejted magadban a lányt, akibe szerelmes vagyok – mondta a fiú. – Így aztán, amikor a homokodat nézem, akkor õt is nézem. Vissza akarok menni hozzá, és szükségem van a segítségedre, hogy viharrá tudjak változni.
- Mi a szerelem? – kérdezte a sivatag.
- A szerelem, amikor a sólyom a homokdûnéid fölött repül. Mert te zöld rét vagy a számára, s õ sosem tér vissza zsákmány nélkül. Ismeri a szikláidat, homokdombjaidat és hegyeidet, te pedig bõkezû vagy hozzá.
- A sólyom csõre mindig elvesz valamit belõlem – mondta a sivatag. –Én gondoskodom róla, hogy legyen mit ennie, hiszen én táplálom a zsákmánynak való állatot: én itatom azzal a kevés vizemmel, amim van, és én mutatom meg, hol talál élelmet. A sólyom pedig egy szép napon leszáll, éppen akkor, amikor érezném magamon annak az állatnak az érintését. Elveszi tõlem, amit én neveltem.
- Hiszen éppen azért nevelted azt az állatot – válaszolta a fiú. – Hogy táplálja a sólymot. A sólyommal pedig az ember fog táplálkozni. Az ember pedig egy napon a te homokodat fogja táplálni, s abból újra meg fog jelenni egy zsákmánynak való állat. Így forog a világ.
- És ez a szerelem?
- Igen, ez a szerelem. Ettõl válik a zsákmány sólyommá, a sólyom emberré, az ember pedig ismét sivataggá. És ez okozza, hogy az ólom arannyá változik, az arany pedig megint elrejtõzik a föld alatt.
- Nem értem amit mondasz – mondta a sivatag.
- Elég, ha megérted, hogy valahol a te homokodon vár rám egy asszony. És ezért nekem széllé kell változnom.
A sivatag hallgatott egy darabig.
- Neked adom a homokomat, hogy belefújhasson a szél. De egyedül nem tehetek semmit. Kérj segítséget a széltõl.
Könnyû fuvallat érzõdött. A parancsnokok figyelték a fiút, aki a messzeségben olyan nyelven szólt, amelyet nem ismertek.
Az alkimista elmosolyodott.
A szél elért a fiúhoz, és megérintette az arcát. Kihallgatta, amit a sivataggal beszélt, mert a szél mindenrõl tud. Röpül a világban, sehol sem születik, és sehol sem hal meg.
- Segíts nekem – mondta a fiú a szélnek. – Egyszer benned hallottam meg a kedvesem hangját.
- Ki tanított meg téged, hogy a sivatag és a szél nyelvén beszélj?
- A szívem – felelte a fiú.
A szélnek sok neve volt. Itt sirokkónak mondták, mert az arabok úgy vélték, hogy egy vízzel elárasztott tájról érkezik, ahol négerek élnek. Abban a távoli országban, ahonnan Santiago jött, levantei szélnek nevezték, mert hitték, hogy a sivatag homokját hozza magával, meg a mórok csatakiáltásait. És lehet, hogy egy olyan országban, amely az õ legelõiknél is messzebb fekszik, azt gondolják, hogy Andalúziában születik. A szél azonban nem jön sehonnan, és nem tart sehová, és ezért erõsebb, mint a sivatag. Egyszer majd fákat tudnak ültetni a sivatagban, sõt juhokat tenyészteni, de a szelet soha senki nem lesz képes a hatalmába keríteni.
- Belõled nem lehet szél – ellenkezett a szél. – Különbözõek vagyunk.
- Ez nem igaz – válaszolt a fiú. – Mialatt veled együtt jártam a világot, megismertem az Alkímia titkát. Bennem vannak a szelek, a sivatagok, az óceánok, a csillagok és minden, ami teremtetett a Mindenségben. Ugyanaz a Kéz alkotott bennünket, és azonos a Lelkünk. Ugyanaz akarok lenni, ami te vagy, mindenhová behatolni, átszelni a tengert, elfújni a homokot, amely elfedi a kincsemet, elhozni magammal a kedvesem hangját.
- Valamelyik nap hallottam, hogy mit beszéltél az alkimistával – szólt a szél. – Azt mondta, minden dolognak megvan a Személyes Története. Az emberek nem tudnak széllé változni.
- Csak arra taníts meg, hogyan lehetnék egyetlen pillanatra az – kérlelte a fiú. – Hogy utána beszélgethessünk az emberek és a szelek határtalan lehetõségeirõl.
A szél kíváncsi volt, és izgatta a dolog. Szívesen beszélt volna errõl, de nem tudta, hogyan kell az embereket széllé változtatni. Pedig õ annyi mindent tudott! Sivatagokat teremtett, hajókat süllyesztett el, letarolt egész erdõket, zenével és csodás zajokkal teli városokon suhant át. Úgy gondolta, hogy nem ismer határt, most meg itt egy fiú azt mondja neki, hogy vannak még dolgok, amiket megtehetne.
- Ez az, amit Szerelemnek hívnak – mondta a fiú, amikor észrevette, hogy a szél kezd engedni a kérésnek. – Ha valaki szeret, képes bármivé átváltozni, ami teremtetett. Ha valaki szeret, egyáltalán nem kell értenie, mi történik, mert akkor minden benne megy végbe, s az ember széllé tud válni. Persze akkor, ha a szél segít neki.
A szél igen büszke volt, a fiú szavai felizgatták. Erõsebben kezdett fújni, és fölkavarta a sivatag homokját. De végül be kellett ismernie, hogy bejárta ugyan az egész világot, mégsem tudja, hogyan kell az embereket széllé változtatni. És nem ismerte a Szerelmet.
- A világot járva észrevettem, hogy sok ember beszél a szerelemrõl, és közben az égboltot nézi – mondta a szél, akit bosszantott, hogy meg kell békélnie korlátaival. – Lehet, hogy inkább az égboltot kéne megkérdezned.
- Akkor segíts nekem – kérlelte a fiú. –Fátyolozd el porfelhõvel, hogy belenézhessek a napba, anélkül, hogy megvakulnék.
A szél teljes erejébõl kezdett el fújni, s az égbolt tele lett homokkal, amelyen keresztül a nap helyén csak egy aranyszínû korong világított át. (…)
- A szél azt mondta, hogy ismered a Szerelmet – mondta a fiú a Napnak. – Hogyha ismered a Szerelmet, akkor a Világlelket is ismered, amely a Szerelembõl fogant.
- Errõl a helyrõl – mondta a Nap – láthatom a Világlelket, amely megérteti magát az én lelkemmel. Közösen neveljük föl a növényeket, és küldjük árnyékba a bárányokat. Errõl a helyrõl, amely igen messze van a világtól, megtanultam szeretni. Tudom, hogy ha csak egy kicsit jobban közelednék a Földhöz, akkor minden elpusztulna rajta, s a Világlélek megszûnne létezni. Ezért mi egymást nézzük, és szeretjük: én életet, és meleget adok neki, õ pedig az élet értelmét adja nekem.
- Ismered a Szerelmet – mondta a fiú.
- És ismeretem a Világlelket, mivel sokat beszélgetünk a Mindenségnek ezen a végtelen útján. Azt mondja nekem, az a legnagyobb baj, hogy eddig csak az ásványok és a növények értették meg, hogy minden egy. És ehhez nincs arra szükség, hogy a vas ugyanaz legyen, mint a réz, a réz pedig ugyanaz, mint az arany. Minden abban a bizonyos formájában teljesíti küldetését, és minden a béke szimfóniája lenne, ha a Kéz, amely mindezt megírta, megállt volna a teremtés ötödik napja után. De eljött a hatodik nap is – tette hozzá a Nap.
- Bölcs vagy, mert mindent távlatból látsz – felelte a fiú. – De a Szerelmet mégse ismered. Ha nem lett volna a teremtés hatodik napja, akkor nem lenne ember, és a réz mindörökre réz lenne, az ólom pedig ólom. Igaz, hogy mindennek megvan a maga Személyes Története, amely azonban egy napon beteljesedik. Tehát valami jobbá kell változni, s új Személyes Történetbe lépni, amíg a Világlélek nem lesz valóban egyetleneggyé-
A Nap elgondolkodott, és elhatározta, hogy még erõsebben süt. A szél is – tetszett neki a beszélgetés – erõsebben fújt, hogy a Nap ne vakítsa el a fiút.
- Ezért létezik az Alkímia – mondta a fiú. – Hogy minden ember keresse a kincsét és találja meg, és utána jobb akarjon lenni, mint addigi életében volt. Az ólom addig fogja teljesíteni a feladatát, amíg a világnak szüksége lesz rá; utána majd arannyá kell változnia. Ezt csinálják az alkimisták. Megmutatják, hogy ha megpróbálunk jobbak lenni, mint vagyunk, akkor körülöttünk is minden jobbá válik.
- És miért mondod, hogy nem ismerem a Szerelmet? –kérdezte a Nap.
- Mert a Szerelem nem azt jeleni, hogy egy helyen maradni, mint a sivatag, sem azt, hogy járni a világot, mint a szél, sem azt, hogy mindent messzirõl figyelni, mint te. A Szerelem erõ, amely megváltoztatja, és jobbá teszi a Világlelket. Amikor elõször merültem el benne, azt hittem, hogy tökéletes. De aztán láttam, hogy nem más, mint minden teremtmény tükörképe, és benne vannak az õ harcaik és szenvedélyeik. Hogy mi éltetjük a Világlelket, s a Föld, amin élünk, aszerint lesz jobb, vagy rosszabb, hogy mi milyenek leszünk. És ez a Szerelem erejétõl függ, mert amikor szeretünk, mindig jobbak szeretnénk lenni, mint amilyenek vagyunk.
- Mit akarsz tõlem? – kérdezte a Nap.
- Azt, hogy segíts nekem széllé változni – válaszolta a fiú.
- A természet úgy ismer engem, mint minden teremtmény legbölcsbbikét – mondta a Nap. – De nem tudom, hogyan változtassak széllé.
- Akkor hát kihez forduljak?
A Nap elhallgatott egy pillanatra. Hallja õt a szél, aki széthordja az egész világban, hogy a Nap bölcsességének is van határa. Ettõl a fiútól pedig, aki beszéli a Világ Nyelvét, nem szabadulhat.
- Beszélj a kézzel, aki mindent megírt – határozott a Nap.
A szél megelégedve felsüvített, és olyan erõsen kezdett fújni, mint még soha. A sátrak felszakadoztak a homokból, az állatok kiszabadultak a kötõfékjükbõl. A sziklaszirten a férfiak egymásba kapaszkodtak, hogy ne söpörjék le õket a szélrohamok.

A fiú tehát a Mindent Megíró Kézhez fordult. De ahelyett, hogy mondott volna valamit, csendben maradt, mert érezte, hogy a Mindenség is hallgat.
Szívébõl a Szerelem ereje áradt ki, és õ imádkozni kezdett. Úgy imádkozott, mint még soha, mert ez most szavak és fohászok nélküli imádság volt. Nem adott hálát azért, hogy a juhok legelõt találtak, azt sem kérte, hogy több üvegárut adjon el, azért sem könyörgött, hogy a lány, akit megismert, várjon rá, amíg visszatér. A beállott csöndben a fiú megértette, hogy a sivatag a szél, és a Nap is a jeleket keresi, amelyeket a Kéz írt; igyekeznek, hogy végigjárják útjukat, és megértsék mi van ráírva arra az egyetlen smaragdra. Tudta a fiú, hogy ezek a jelek szét vannak szórva a Földön és az ûrben, és hogy látszólag nincsen semmi céljuk, vagy jelentésük, és hogy sem a sivatagok, sem az emberek nem tudták, miért teremtették õket. A Kéznek azonban mindehhez megvan a célja, és csak õ képes csodákat tenni, az óceánokat sivataggá, az embereket pedig széllé változtatni. Mert csak õ értette meg, hogy egy magasabb cél mozdította el a Mindenséget arra a pontra, ahol a teremtés hat napja a Nagy Mûvé változott.
S a fiú belemerült a Világlélekbe, és látta, hogy a Világlélek részét alkotja az Isten Lelkének, és látta, hogy Isten Lelke az õ saját lelke. És hogy így csodákat tud tenni.


/Paulo Coelho : Az alkimista/

„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” /Gabriel García Márquez/
kisbergics
Gyakorlott
 
Hozzászólások: 1296
Csatlakozott: 2005.08.22. 20:50
Tartózkodási hely: Pécs

» 2006.03.04. 21:01

Nemrég találtam egy szép történetet, habár nem tudom, hogy ez tanmese e, de mese, és szép, úgyhogy leírom ide.

[b]Egy fiú és egy lány[/b]

Történetünk kezdõdik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett
egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már
átölelkezve és kéz a kézben. Elmúlt egy év, mint a pillanat, gyakran
adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan,
ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit
úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután,
mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s az arca
piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az
utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elõ, s
ezt írni kezdte:

„Azt hittem szerettél egyetlen virágom,

te voltál mindenem ezen a világon.

De te már nem vagy, könnyen másé lettél.

Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?

Meghalok inkább, mert nem bírom már,

A két ölelõ karod más fiúra vár.

Búcsúzom tõled az Isten áldjon meg.

Te e világon maradsz, én elmegyek.

Az én szívem téged soha nem feledett.

Gondolj rám néha, ki téged szeretett.

Szeretlek most is, bár nem sokáig élek,

Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!”

Mikor ezt leírta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte.
Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A
fiú egész közel ment a folyópartra, s belevetette magát a zúgó
habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullajtott érte fájó
könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a
sok szép csókot. Átgondolta a régi szép idõket, mikor a szíve egy fiúért
égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s a lelke a mennybe szállt.
Történetünk véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé
lett [i]egy fiú és egy lány.[/i]
"Az életben két út van: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan..."
bpilot
Haladó
 
Hozzászólások: 592
Csatlakozott: 2005.03.30. 20:56
Tartózkodási hely: Harta

» 2006.01.26. 20:07

Nem ezt akartam beírni, de most kaptam emilben, és nagyon idevaló!

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt és rákos volt. Egy
napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy
nagyon szép lányt. Bement, de nem tudott megszólalni. A lány
megkérdezte tõle: segíthetek? Erre õ nem is nézte hogy milyen CD-t
vett ki és mondta hogy ezt kéri. A lány kérdezte hogy becsomagolja-e,
mondta a srác: Igen. A lány bement a raktárba és becsomagolva adta
át a CD-t. És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CDt. Egy idõ
után vett egy szekrényt a sok CDnek. Meg akarta hívni a lányt, de nem
merte, úgyhogy egyik napon otthagyott egy cetlit a boltban a
telefonszámával. Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és
elmondta hogy a srác épp aznap meghalt. A lány mesélt a CD-krõl, és a
nõ megtalálta a szekrényben a sok-sok CD-t becsomagolva. Kibontott
egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni
együtt? És minden CDben ugyanaz az üzenet volt. Csak a srác nem volt
elég figyelmes, és így nem jött össze neki. Szóval ha szeretsz valakit,
mondd meg neki, amielott túl késo lenne. Ne félj kifejezni önmagad.
Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent
számodra. Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelõ idõpont, már túl
késõ lehet. Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz. És ami a
legfontosabb: maradj közel barátaidhoz, és családodhoz, mert õk
segítettek abban, hogy azzá légy, ami ma vagy. Minden nap ajándék az
élettol, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma bármilyen sok is
jusson - véges.
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” /Gabriel García Márquez/
kisbergics
Gyakorlott
 
Hozzászólások: 1296
Csatlakozott: 2005.08.22. 20:50
Tartózkodási hely: Pécs

» 2006.01.19. 09:54

"Egy nap a család nagy része szorgalmasan válogatta szét a zsáknyi levelet.Will a földön játszott, majd felnézett, és azt mondta:
- Mami, a papa nem tudja mozgatni a karját.
Dana így válaszolt:
- Ez igaz, a papa nem tudja mozgatni a karját.
- És a papa többé nem tud futni.
- Ez igaz, nem tud futni többé.
- És a papa nem tud beszélni.
- Most éppen nem tud, de majd képes lesz rá.
Ekkor Will elhallgatott, majd erõsen gondolkodva felnézett, és boldogan felnevetett.
- De még tud mosolyogni.
Mindenki abbahagyta, amit éppen csinált, és csak néztünk egymásra."

/Christopher Reeve/
"mert kint nem tetszik semmi sem, s mert győzni nem lehet a tömegen..."
Shamandalie
Újonc
 
Hozzászólások: 143
Csatlakozott: 2006.01.01. 00:11
Tartózkodási hely: Szombathely, Budapest

» 2006.01.15. 12:51

[quote]Shamandalie írta:
...[/quote]

Ez még inkább idevaló! Ilyenekre gondoltam...Köszönöm! ::happy::
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” /Gabriel García Márquez/
kisbergics
Gyakorlott
 
Hozzászólások: 1296
Csatlakozott: 2005.08.22. 20:50
Tartózkodási hely: Pécs

» 2006.01.13. 22:00

Na, akkor még egyet. ::happy::
Nem mese, de tanulságos. Ha nem ide való, valaki majd törli...

A mosoly

"Egy mosoly nem kerül semmibe és nagyot visz véghez. Gazdaggá teszi azt, aki kapja, és aki adja, nem lesz szegényebb. Csak egy pillanatig tart, de az emléke olykor örökké él. Senki sem elég gazdag ahhoz, hogy nélkülözni tudná, és senki sem olyan szegény, hogy ne tudná adni. A barátság érezhetõ jele. A mosoly nyugalmat ad a fáradt embernek. Bátorságot önt a csüggedõbe. Ha valamikor találkozol valakivel, aki nem adja meg neked a megérdemelt mosolyt, légy nagylelkû és ajándékozd meg te õt a mosolyoddal. Mert senkinek sincs akkora szüksége egy mosolyra, mint aki nem tud mosolyogni másra."
"mert kint nem tetszik semmi sem, s mert győzni nem lehet a tömegen..."
Shamandalie
Újonc
 
Hozzászólások: 143
Csatlakozott: 2006.01.01. 00:11
Tartózkodási hely: Szombathely, Budapest

» 2006.01.12. 20:01

[quote]Shamandalie írta:
...
[/quote]

Ezt ismertem, tök jó! Köszönöm, hogy valaki írt rajtam kívül! ilyesmikre gondoltam...:)
Csak így tovább! Majd én is írok valamikor, ha lesz idõm...Csak most nincs annyi...:(
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” /Gabriel García Márquez/
kisbergics
Gyakorlott
 
Hozzászólások: 1296
Csatlakozott: 2005.08.22. 20:50
Tartózkodási hely: Pécs

» 2006.01.12. 19:53

Ez is amolyan tanmese:

Volt valaha négy ember. Úgy hívták õket: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki.
Akadt egy fontos elintéznivalójuk. Mindenki azt hitte, hogy Valaki elintézi.
Bárki elintézhette volna, de Senki nem tette meg.
Valaki ezért méregbe jött, hiszen ez Mindenki kötelessége lett volna, viszont Mindenki biztos volt abban,
hogy ezt Valaki elintézi, s közben Senki nem vette tudomásul, hogy ezt Bárki megtehette volna...
Mindenki hibáztatott Valakit azért, amit Bárki megtehetett volna, de Senki nem tette meg...

"mert kint nem tetszik semmi sem, s mert győzni nem lehet a tömegen..."
Shamandalie
Újonc
 
Hozzászólások: 143
Csatlakozott: 2006.01.01. 00:11
Tartózkodási hely: Szombathely, Budapest

» 2006.01.07. 22:40

Szerintem egy tök szép:) Mást nem tudok hozzáfûzni:) Egyszerûen télleg szép:)
"De csak az jöjjön, aki könnyen szédül, aki úgy indul el, hogy a végére ér"
Lebeke
Újonc
 
Hozzászólások: 336
Csatlakozott: 2005.04.18. 22:05
Tartózkodási hely: Dunaszentgyörgy

» 2006.01.06. 19:47

PÁRBESZÉD A SZERETETRÕL

-Tulajdonképpen hogy terem a szeretet? – kérdeztem egyszer anyát.
-Magról vetik – nevetett rám.
-És honnan szerzik hozzá a magot?
-Nem kell azt szerezni. Belõlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában, minden ölelésben.
-Öntözni nem is kell?
-Dehogynem. Jó szóval.
-Nem könnyel?
-Ments ég. A könny sós, és a só kimarja a kis szeretet palánta hajtásait.
-Hát palántázni kell a szeretetet?
-Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha nem terem szeretet kihûl a föld.
-Úgy érted hasztalan a Nap heve, ha belûrõl nem fût semmi se?
-Igen, úgy értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkodom.
-Elsõsorban mi hát a szeretet?
-Biztonság. Ha szeretnek és szeretsz, mindig van szövetségesed.
-És mi a szeretet másodsorban?
-Erõ. Ha feltöltõdsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.
-Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem.
-Az élet már ilyen. A mohamedán szõnyegszövõk, ha elvétik a mintát, meg sem kísérlik kijavítani a hibát, mert tudják, hogy csak Allah tökéletes.
-Mégis érdemes szeretni?
-Csak azt érdemes!


::hug::
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” /Gabriel García Márquez/
kisbergics
Gyakorlott
 
Hozzászólások: 1296
Csatlakozott: 2005.08.22. 20:50
Tartózkodási hely: Pécs

» 2005.12.26. 22:03

[quote]Lebeke írta:
És mi a másik történeted kisbergics? ::happy:: [/quote]

Hát van még egy pár a tarsolyomban, ha van rá vevõ! ::hug::

AZ ÖNZÉS

-Rabbi, mi a véleményed az önzésrõl? - kérdezte egy ifjú a mesterét.
-Nézz ki az ablakon - szólt a mester. - Mit látsz?
-Egy asszonyt látok gyermekével, egy kocsit, amit kéz ló húz és egy földmûvest, aki a piac felé tart.
-Rendben. Most nézz bele a tükörbe. Mit látsz?
-Mit kelllene látnom Rabbi? Természetesen magamat látom.
-Gondold meg: az ablak üvegbõl készült és a tükör is üvegbõl van. Elegendõ egy vékonyka ezüstréteg az üveg mögé és az ember már csak magát látja.

[i]Emberek élnek körülöttünk, akik ablakaikat tükörré formálták át. Azt hiszik, hogy "kifelé" néznek, de csak saját magukat szemlélik. Sose engedd, hogy szíved ablaka tükörré változzék![[/i]
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” /Gabriel García Márquez/
kisbergics
Gyakorlott
 
Hozzászólások: 1296
Csatlakozott: 2005.08.22. 20:50
Tartózkodási hely: Pécs

» 2005.12.26. 20:50

Jó ötlet! ::happy:: Csak én se tok...legalábbis még gondolkozásom során nem találtam meg:D (de szépen fogalmaztam:D) És mi a másik történeted kisbergics? ::happy::
"De csak az jöjjön, aki könnyen szédül, aki úgy indul el, hogy a végére ér"
Lebeke
Újonc
 
Hozzászólások: 336
Csatlakozott: 2005.04.18. 22:05
Tartózkodási hely: Dunaszentgyörgy

» 2005.12.26. 10:59

Hát ez metál, csak sajna én nem tudok ilyet:(
Oceangirl
Haladó
 
Hozzászólások: 529
Csatlakozott: 2004.08.16. 21:40
Tartózkodási hely: Paks

» 2005.12.21. 19:59

Sziasztok!
Ezt a Topicot azért nyitom, mert van egy két tanulságos/tanító történetem, amit szeretnék megosztani veletek. A topic lényege az lenne, hogy ha nektek is van ilyen jellegû történetetek, akkor azt ti is beírjátok. A cél az, hogy valóban értékes, bölcsességet megfogalmazó történetek kerüljenek ide. Remélem örömmel fogadjátok e kezdeményezésemet.

Meg is nyitnám a topicot egy történettel:

A KÉZ ÉS A HOMOK

Gyuri, a 13 éves fiú, anyjával sétálgat a folyóparti fövenyen. Egyszer csak anyjához fordul, és megkérdezi:
-Anya, hogyan lehet megtartani egy barátomat, ha egyszer már sikerült találnom egyet?
Az anya egy-két másodperc gondolkodás után lehajol, és mindkét kezével merít a homokból. Mindkét tenyerét az ég felé tartva, egyiknek az ujjait kezdi összeszorítani: a homok kezd kipréselõdni az ujjai közül. Minél jobban szorította õket, annál több homok préselõdött ki a tenyerébõl.
A másik tenyerét ellenben csak lazán szorította össze: a homok mind benne maradt.
Gyuri elbámulva nézte mit csinál az anyja. Majd így kiáltott:
-Anyám, megértettem!
„Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.” /Gabriel García Márquez/
kisbergics
Gyakorlott
 
Hozzászólások: 1296
Csatlakozott: 2005.08.22. 20:50
Tartózkodási hely: Pécs

Előző
cron